Kép Forrása: fortepan.hu/ferencvárosihelytörténetigyűjtemény
A logika nagyon megnyugtató. Azok a dolgok nyomasztanak minket a legjobban, amik teljesen random módon történnek körülöttünk. Legyen az egy elmebeteg sorozatgyilkos vagy egy elszabadult vírus. A cigis Pista bácsi tüdőrákján kevésbé akadunk fenn, mint azon, hogy nappal a nyílt utcán valaki minden indok nélkül lelő egy embert. Ezért aztán mindent megteszünk azért, hogy logikusnak lássuk a világot. A természetet, az embereket vagy éppen a társadalom működését. Itt most mi is logikát keresünk az események mögött. Statisztikákat, történelmi párhuzamokat, neves gondolkodókat citálunk vagy kézzel fogható tapasztalatokat állítunk hadrendbe, hogy megfejtsük a fogaskerekek működési elvét vagy éppen a napi eseményeket szeretnénk egy logikus rendszerbe illeszteni.
Tesszük ezt egyrészt azzal a hittel, hogy tudjuk, az emberi élet szépségét és a mélységét az elménkkel fel nem fogható varázslat adja. Legyen az a szerelem vagy az Istenhit.
Ahogy egyszer valaki megfogalmazta, a világ nagy sakkjátszmájában, egyet lépünk mi, egyet az ellenfél, egyet meg a jó Isten.
Tesszük ezt másrészt azzal a tudattal, hogy számtalan illogikus csapda vár ránk, miközben a mindent megmagyarázás Bábel tornyát építjük a magunk örömére. Az el nem kerülhető tévedéseinkre alázattal készülünk.
Tesszük ezt harmadrészt azzal a szándékkal, hogy tudjuk, a családunk, a tanítóink, a környezetünk már sok fogalomhoz így vagy úgy, de hozzákötöttek minket. Így tehát a részrehajlás nélküli éleslátásunkat valószínű már a bölcsőben elvesztettük. Ki így, ki úgy. De azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy a hatalom szolgálata vagy gyűlölete még egy szemfedőt tegyen homályos szemünkre.
Szóval sine ira et studio. Harag és részlehajlás nélkül.
Messziről indulok, de megérkezek. Ismételte gyakran egy tanárom az egyetemen. Akkor nagyon idegesített. Mégis, ha valami rendszert akarunk építeni, ami alapján vitatkozni lehet, néhány fogalmat fel kéne vázolni. Ezzel tartozunk magunknak.
Mi a drive? Azaz mi az, ami mozgatja a világ kerekét rendületlenül forgatni akaró homo sapienst hétfőtől vasárnapig. Miért kel fel? Miért megy csatába vagy mire költi a pénzét?
Mi az erő? Miért lesz az egyik ember vagy ország hatalmasabb a másiknál? Miért hullott szét nagy röhögés közben a kommunista Szovjetunió 30 éve, és miért kopogtat most a fél világ alázattal segítséget kérve a kommunista Kína ajtaján?
Mi az idő? Amivel fizetünk nap, mint nap a munkahelyen és amit megveszünk drága pénzen, hogy semmi ne maradjon belőle. Se nekünk, se másnak.
Mi a tér? Hogy győztük le a távolságot és miért hitellel fizetünk érte? És még egy utolsó fontos dolog.
Csapongani fogunk. Néha a nagyot és az egészet akarjuk befogni, néha pedig egy apró részt az egészben. Nem hegyet mászunk, nem alaptáborokban, serpákkal megfeszülve, szponzor feliratokkal a hátunkon a csúcstámadás izgalmában egyetlen fotóra készülve. Kirándulunk.
