2020. szeptember 27-én harcok újultak ki Azerbajdzsán és Örményország között, két olyan állam állt újra háborúban egymással, melyek a Szovjetunió felbomlását követően nem tudtak megegyezésre jutni a vitatott Hegyi-Karabah térség hovatartozását illetően. Míg nemzetközi szinten mindkét állam a másikat okolta az első eldördülő lövések leadásáért, addig Azerbajdzsán a szociális média felületeit felhasználva demagóg propagandakampánnyal népszerűsítette saját katonai csapásmérési képességeit. A Dél-Kaukázus térségben fellobbanó harcok új frontot nyitnak Moszkva és Ankara rivalizálása között, ki-ki saját politikai érdekeinek megfelelően támogatást adott a harcoló feleknek, ügyelve arra, hogy az általuk nyújtott katonai támogatások mértéke továbbra is egy korlátozott regionális háború keretei között maradjanak.
Végül november 10-én Moszkva közvetítésével tűzszünetet kötöttek a harcoló felek. A színfalak mögött meghúzódó hatalmak ki-ki magát tekinthette győztesnek. Míg Moszkva a fegyverszünet kicsikarásával lehetőséget teremtett egy 2000 fős békefenntartó egység betelepítésére a régióba, addig Ankara a Bakunak biztosított pilóta nélküli repülőgépekkel (UAV) - és a közel-keleti háborúk során elsajátított drón csapásmérési tapasztalatait alkalmazva - fontos szerepet játszott az azeri légifölény megteremtésében, mellyel képes volt formálni a konfliktus győztes kimenetelét is.
A tanulmány célja egyrészt Moszkva és Ankara regionális vetélkedésének miértje és annak érdekérvényesítési folyamata, valamint az azeri-örmény drón-háború sajátos helyzetének bemutatása. A fókuszvesztés elkerülése végett a szerzőnek nem célja tüzetesen áttekinteni a konfliktus két legfontosabb eseményét, sem pedig a háború során felmerülő nemzetközi közösség diplomáciai erőfeszítésének elemzését. Az elemzés legfőbb célja a korlátozott hadviselésben alkalmazott drón csapásmérés produktív, illetve kontraproduktív oldalainak ismertetése. Az elemzés olyan kérdésekre keresi a választ, hogy hogyan és milyen formában tudta alkalmazni Ankara a közel-keleti háborúkban szerzett tapasztalatait a kaukázusi háborúban, illetve miért jut(hat)ott ekkora szerep a török drónoknak a konfliktusban. Továbbá az elemzés azt a kérdést is szeretné - röviden - megválaszolni, hogy a konfliktus hatására beszélhetünk-e egyáltalán egy átalakuló, forradalmasított drón hadviselésről, illetve a dél-kaukázusi konfliktus után mire számíthatunk a török drónhadiipar esetében.
A szerző szerint a fent említett kérdéseknek a megválaszolására mindazért van szükség, mivel a kaukázusi konfliktus sok olyan új percepciót hozott fel a felszínre a drón hadviselés területén, melynek összefoglalása és ismertetése, mind a szakmai illetve a téma iránt érdeklődők számára egyaránt tanulságos lehet.
Egy újfajta drón hadviselés kezdete
Azerbajdzsán és Örményország közötti konfliktus azért is különleges, mivel felfedte hogy a hidegháború óta fentmaradt katonai képességekkel rendelkező államok esetében kisebb számú modern hadieszközök (és megfelelő harci doktrína) adaptálása teljesen új fordulatokat eredményezhet a harcoló felek között.
Az azeri adaptáció alapvetően formálta át a harcoló felek közötti harctéri koncepciókat, rámutatott a valós idejű felvételek stratégiai fontosságára, amelyek elengedhetetlen kellékei voltak az azeri légi és szárazföldierők kombinált operatív műveleteihez.
Azerbajdzsán az UAV-ok bevetésével lépéselőnybe került a háború során, képes volt megteremteni légi erőfölényét, mindezzel pedig kikerülte az örmény erők által jól védett, nehezen járható hegyi terep stratégiailag hátrányos akadályát. Azonban ahhoz, hogy megértsük a Dél-Kaukázus térségében kialakult drónhadviselés trendjeit, annak hadviselési hatásait és az azeri győzelem kulcsfontosságú tényezőit, először is meg kell értenünk az elmúlt évek időszakát.
A Déli Áramlat kiépítésével az Európai Unió nagymértékben csökkentette energiahordozó függőségét Oroszországgal szemben, melyben nagy szerepe lett az azeri sah-denizi olajmezőknek is. A kőolaj és földgáz piaci árának meredek növekedése pedig megfelelő pénzügyi alapot teremtett Azerbajdzsánnak a védelmi alapok növelésére. A svéd kutatóintézet, a SPIRI felmérései szerint 2011-2019 között Baku 19 milliárd dollárnyi összeget költött hadseregének modernizálására, mindezzel kibillentve az egykor egyenlőnek mondott katonai erőviszonyokat Jerevánnal szemben. Az azeri haderő rohamos fejlesztése terén a gazdasági erőforrások tényezői mellett fontos kiemelni a regionális hatalmak befolyásövezetiben bekövetkező változásokat is.
Az elmúlt évtizedekben Oroszország volt a térség egyeduralkodó hatalma. Legfőbb fegyverexport partnerként képes volt fenntartani az azeri és az örmény erők közötti egyensúlyt. Baku azonban szabadulni kívánt ebből a kötött helyzetből mivel Ankara egyre erősödő politikai befolyása a régióban lehetőséget teremtett arra, hogy partnerei révén drasztikusan megerősítse és bővítse saját katonai képességeit.
Mindezzel a kapcsolati háló Baku és Ankara vonatkoztatásában ezen a ponton bezárult. Míg Ankara saját pilótanélküli repülőgépek hadiipar komplexumának megteremtésével behozta a lemaradását a nagyhatalmak szemben, addig Azerbajdzsán megfelelő pénzügyi alappal rendelkezett hadseregének modernizálásra.
A 2016-ban kirobbanó négy napos háborúban már látható volt, hogy az azeri hadsereg még csak Izraeltől beszerzett Harop drónokkal operált. Ekkor már Azerbajdzsán új katonai doktrínája az aktív elrettentő erő koncepcióját fogalmazta meg, amelyben a szárazföldi egységek mellett a drón technológia kiegészítő elemeit integrálta. A drónok integrálása azért is volt fontos koncepció, mivel az örmény ballisztikus rakéták kiszolgáltatott helyzetbe hozták az azeri olajkitermelő-infrastruktúrát, ezért Baku a megfigyelési és csapásmérési képességei fejlesztésére fektette a hangsúlyt.
A szeptemberben kiújuló harcok során közzétett videófelvételek egy olyan azeri hadseregről tettek tanúbizonyságot, amely képes hajszálpontos csapásmérésekkel végezni az örmény páncélosokkal és légvédelemmel. Habár az azeri védelmi minisztérium nem osztott meg pontos adatokat a csapásmérő egységekről, azonban a közzétett felvételekből kirajzolódott, hogy Baku hónapokkal ezelőtt Ankara által leszállított Bayraktar TB2 típusú drónokkal hajtottak végre azokat. Ahogy a konfliktus intenzitása egyre erősödött és az azeri drónhadviselési stratégia kikristályosodott, számos elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy Ankara a drón vásárlások mellett saját drónhadviselési tapasztalatait is átadja szomszédjának.
Mindez releváns tényező a karabakh-i konfliktus elemzése szempontjából, mivel tisztább képet kapunk Ankara szíriai és a líbiai polgárháborúban szerzett drónhadviselési tapasztalatait illetően. A Közel-Keleten alkalmazott drónhadviselési doktrína a „teljesen robotizált háború és műveleti koncepció”, mely lényegében a telepített tüzérségi egységek és drónok közötti szinkronizált műveleten alapul. Az Ankara által kialakított doktrínának első fontos állomása volt az 2018-ban indított Olajág hadművelet (Olive Branch) melyet követett két év múlva a Tavaszi Pajzs fedőnevű (Spring Shield) katonai akció.
A 2018-as hadművelet célja még csak egy a szíriai kurd–török határ menti 480km hosszú és 30km mélységű „biztonsági zóna” kialakítása volt. A Tavaszi Pajzs idején már Ankara offenzívát indított és a szíriai Ibdil tartomány területén kisméretű drón rajokkal operált, melyek a megfigyelési és hírszerzési feladatok mellett likvidálási műveleteket is folytattak. Egyes források szerint ilyen „orgyilkos támadások” célpontjai a magasrangú szír tábornokok, ezredesek és a Hezbolah militánsai voltak, de fontos prioritási alapot kaptak a katonai létesítmények, mint Aleppótól délre található zerbai parancsnokság. A török védelmi minisztérium jelentése szerint a misszió kezdete óta a török drónok több mint 3000 személyt, 151 harckocsit, 47 vontatott löveget és 8 légvédelmi rendszert semmisítettek meg. Fontos kiemelni, hogy a törökök által lefektetett drónhadviselési doktrínában mind az információt biztosító pilótanélküli drónokra (UAV) és a légicsapásokra alkalmas harci drónokra (UCAV) is egyaránt támaszkodott.
A hadműveletek sikerességében nagy szerepet játszott, hogy az Anka típusú drón képes volt egyszerre légi parancsnokságként és irányítórendszerként is működni. A légiparancsnoksági funkció betöltése azért is fontos, mivel az UAV-ba beépített autonóm repülésirányító rendszer lehetővé teszi, hogy a földi vezérlőállomással való kommunikáció megszakadása esetén is röppályán maradjon a drón – elkerülve a lezuhanást.
Az ibdili műveletek bizonyították, hogy a távlati magasságokból élő felvételeket közvetítő drónok a kommunikációs vonalakon keresztül hatékonyan tudnak adaptálódni a szárazföldi erők műveleteihez. Egyes elemzők szerint a Tavaszi Pajzs hadművelet rámutatott arra is, hogy a terület hozzáférés/megtagadás (A2/AD) koncepció esetében a drónok hasonló pusztítást képesek véghez vinni, mint egy vadászgép, viszont sokkal kisebb politikai rizikófaktorral rendelkeznek.
A beépített elektromágneses spektrum rendszerek segítségével -EMS (electrimagnetic spectrum)- képesek voltak a szír hadsereg kommunikációs vonalainak a lehallgatására, ezzel felfedve a rejtett szír állások helyzetét. Erősebb motorjának köszönhetően az Anka típusú drón akár 30.000 láb magasságig is képes felemelkedni, ahol az elavultabb szíriai légvédelmi rendszerek már nem érzékelik, addig a TB-2-esek monolitikus anyagbevonatának (amely kisebb fényvisszaverődést eredményez) és a beépített elektronikus zavaró képességeiknek köszönhetően (KORAL) képes volt lokalizálni a szír védelmi rendszerek rádiófrekvenciáit és elpusztítani három orosz gyártmányú Pantsir-S1 légvédelmi rendszert.
Hasonló folyamat zajlott le a líbiai polgárháborúban is, ahol Ankara a Béke Vihar (Operation Peace Storm) művelet keretén belül a török drónok és a szárazföldi haderők közötti együttműködése révén sikeresen kiszorította a Líbiai Nemzeti Hadsereg csapatait Tripoliból és Tarhouna városából. A fentebb taglalt közel-keleti török drónhadviselés doktrínájának adaptálása volt megfigyelhető Azerbajdzsán esetében is.
A nagorno-karabakhi esettanulmány
Az elmúlt évtizedekben folytatott háborús összecsapások során Örményország és Azerbajdzsán között elnyúló kopár hegyláncok vonulatai olyan övezeteket hoztak létre, amelyek közvetlenül elválasztották az azeri és örmény erőket egymástól. Északon a Murovdag (amely a Hegyi-Karabakh északi területeit foglalja magába) elnyúló vonulatait az örmény erők birtokolják, a magaslati pozíciót úgy alakították ki, hogy szűk területet hagytak az ellenséges offenzíva számára.
Azerbajdzsán terve az volt, hogy egy délről északi irányba tartott offenzíva keretén belül elfoglalják a stratégiailag fontos Lachin folyosóját, amely a legközelebbi pont Hegyi-Karabah és Örményország között. Annak érdekében, hogy mindez sikerüljön, Baku hasonlóan megosztott hadműveleti koncepciót követett. A hadműveletek első prioritása az örmény légvédelmi erők megsemmisítése és a légi fölény kialakítása volt.
A drónok feladata egyrészt az örmény tüzérségi valamint a rövid hatótávolságú légvédelmi föld-levegő rakétaállások (SAM) megfigyelése és bemérése volt. Az örmény légvédelem nem tudott hatékonyan fellépni az azeri légi offenzívával szemben, sok esetben a nyílt forráskódú videók ennek a legjobb bizonyítékai, ahol a légi csapások előtti pillanatokban békés örmény erőket mutatnak, akik mit sem sejtenek a fejük felett körőző azeri erők jelenlétéről. Az azeri kombinált csapásmérő műveletek éjjel-nappal folytatódtak, melynek eredményeként a harcok első heteiben az elemzők feltételezései szerint az örmény erők veszteségei 144 db T-72A és T-72B harckocsi, 35 db BMP-1 és -2-es típusú gyalogsági harcijármű, több mint 300 db harci teherautó és terepjáró mellett hat vagy hét tüzérzászlóaljból állt.
Az azeri tűzérség mellett fontos szerep jutott a csapásmérő drónoknak is, különösen az izraeli Harop, azaz kamikaze egységeket lehet kiemelni, amelyek a radaremisszió szenzorjaik révén autonóm módon képesek lokalizálni az ellenséges objektumok radarfrekvenciáit és zuhanólőszerként elpusztítani azokat. A jelentések szerint Baku látványosan élt is ezzel a koncepcióval, és fatális csapás sorozatokat mért az örmény légvédelmi erők kötelékében hadrendbe állított régebbi orosz gyártású S-300 SAM (föld-levegő rakéta) rendszerekre. Az izraeli drónok bevetése már 2016-ban a négy napos háború során felmerült, akkor egy azeri erőt szállító busz ellen vetették be, ami még fontosabb, hogy a pár napos harcok során fontos magaslati területeket foglaltak el, mint észak-Talish és dél-Lelepte, amelyek sokkal jobb drón indítási pozíciókat kínáltak az örmény katonai állásokkal szemben.
Hivatalos adatok nem számszerűsítik pontosan Azerbajdzsán izraeli gyártmányú drónflottáját, azonban a svéd kutatóintézet, a SPIRI szerint 2006 és 2011 között Baku 825 millió dollárnyi összegben vásárolt Izraeltől, mindezzel az azerieknek a második legnagyobb fegyverexportálójává vált Oroszország után. Egyes kutatói megállapítások szerint az azeri drónflotta – „izraeli ága”- 50db Harop, 2db Heron TP, 25db Hermes 450, 2db Hermes 900, 100db Sky Striker és még kevesebb információ birtokában ismeretlen számú Aerostar, Orbiter-1K és Orbiter-3 drónokból áll.
Mindazonáltal, hogy jobban megértsük a dél-kaukázusi drónháború folyamatait és különleges természetét, meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy vajon az azeri drónkampány mennyire volt sikeres. Mindezt a tanulmány következő fejezete a fentebb taglalt örmény állások helyzetével és az azeri erők csapásmérési képességeink összevetésével kívánja prezentálni.
Az azeri-örmény drónháború mögött meghúzódik egy olyasfajta koncepció is, amely korlátozott háború paramétereit fedték fel. A felmerülő elmélet szerint, egy korlátozott katonai képességekkel rendelkező félnek (esetünkben Örményországnak) sok esetben haderejének korlátozottságából adódóan válik inkompetensé egy hosszabb időtartalmú komplex offenzív hadműveletek lefolytatására.
Mindennek a dermedt testtartásnak az eredője a sebezhetőség -még nagyobb- lehetősége és az amúgyis szűkös hadi kapacitások további csökkenésének a félelméből áll.
Ez a korlátozott helyzet állt be amikor az örmény erők összesen egy alkalommal, a ködös időjárási viszonyok leple alatt próbálkoztak ellentámadást indítani az azeri erőkkel szemben, azonban ahogy az égbolt kitisztult az azeri drónok újra bevetésre késznek mutatkoztak és az örmény offenzíva összeomlott.
Az azeri állami propaganda által keltett imázs a drónok csapásmérő képességeik pusztító sikerességéről a páncélozott harckocsikkal szemben téves. Habár a drónok különösen fontos multifunkcionális eszközei lettek a ma és a holnap hadviselésében, azonban a konfliktusban a harckocsikra és egyéb páncélozott szárazföldi egységekre mért csapásokban sokkal inkább a harctéri tapasztalatlanság jelei mutatkoztak meg. A szociális felületeken közzétett felvételeken látszik, hogy a szorosan egymás mellett álló, nyílt terepen álcázás nélkül hagyott egységek közkedvelt célpontokká váltak. Számos esetben az azeri média pátoszi módon prezentálta drónjai pusztító erejét, de egyes elemzők is felvetették, hogy mindez megtévesztő. Fontos megjegyezni, hogy a török drónok jól teljesítettek a harctéren, azonban figyelembe kell venni, hogy csapásmérési képességeik korlátozottak. A Bayraktar drón például, kicsi 20 fontnyi MAM-C és 50 fontnyi MAM-L lőszert használ (a 105-110 fontos amerikai Hellfire páncéltörő rakétához képest), ami sokesetben a harckocsik ellen nem halálos, olykor lepattan a páncélzatról, vagy csak működésképtelenné teszi azokat. Mindezt alátámasztják egyes jelentések is, melyek szerint a konfliktus első napjaiban a túlzott kommunikációs hírfolyammal szemben az örmények összesen csak öt páncélozott vagy gépesített zászlóaljat és hét tüzér zászlóaljat vesztettek.
Érdemes felismerni azt a tényt, hogy a szociális médiában megjelenő propaganda videók nem lehetnek egyenes mérlegelési tényezői a sikeres azeri drón hadviselésnek. Mi több, egyes elemzők még magát az azeri drónháborús stratégia hatékonyságát is kétségbe vonták. Érvelésük szerint a harctéren bevetett, de lelőtt török drónok többe kerülnek, mint az elpusztított célpontok.
Bár a drónok nagy szerepet játszottak ebben a háborúban, képességeiket nem szabad eltúlozni, már csak azért sem, mivel éppen a konfliktus tovább eszkalálódása miatt nem alakulhatott ki egy tisztább kép ezen hadászati eszközöknek a harctéren alkalmazható képességeik korlátozottságáról.
A tisztánlátás végett, az azeri drónflotta sikeressége mögött még egy fontos tényező húzódik meg, mégpedig az örmény légvédelem silány helyzete, amely nagyrészt elavult szovjet kori rendszerekből állt - mint például a 2K11 Krug, a 9K33 Osa, a 2K12 Kub és a 9K35 Strela-10. Másrészt azt is meg kell jegyezni, hogy az Azerbajdzsán által bevetett közepes méretű drónok -mint a Bayraktar TB2- a gyors lefolyású háborúban bár jól teljesítettek, ezeknek a drónoknak is számos technikai korlátja van. Egyrészt a kis vagy közepes drónok kis teljesítményű motorja miatt kompromisszumot kell találni a hordozható lőszerek száma, illetve az értékelő optikai rendszer súlya között.
Fontos azt is tisztázni, hogy az azeri erők azért is tudták könnyedén működtetni a drónjaikat, és behatolni az örmény légtérbe, mivel Jereván nem rendelkezett sem hatásos repülőgép-állománnyal, sem elektronikus zavaró berendezésekkel, melyekkel képesek lettek volna megbénítani a behatoló objektumokat (vagy egyes technológiák birtokában akár átvenni a drónok feletti irányítást). Ennek ismertében arra is ki kell térni, hogy a drónok zavartalan működéséhez folyamatos összeköttetés kell(ett) az operatív műveletet lefolytató ország területén telepített mobilirányító állomásokkal, viszont az sem világos, hogy a drónt irányító bázisokon török vagy azeri személyzet volt-e a működtető fél. A hegyi-karabahi háborúban bár a drónok koordinatív műveletében az örmény erők nem tudtak zavarni, fontos kiemeli azt is, hogy a TB2-es típusú drón esetében a kommunikációs vonal maximális hatótávolsága a közétett adatok alapján csak 150km-re tehető.
2016-ban Törökország védelmi iparának elnöke, Ismail Demir az Egyesült Államokban való tartózkodása idején szarkasztikusan jegyezte meg, hogy az Egyesült Államok Törökországra kivetett drón hadieszközök eladásának bojkottja lényegében jótékony módon a török drón hadiipar alapjait eredményezte. Habár Ankara a saját fejlesztésű drónokkal egymás után halmozta a stratégiai sikereket a közel-keleti harctereken, mégis a kaukázusi háború rámutatott a feltörekvő török drónhadiipar törékenységére. A török drónipar technológiai szinten továbbra is függőségi helyzetben van a nálánál sokkal fejlettebb nyugati konglomerátumoktól. Ez a sebezhető kapcsolati helyzet jól kivehető volt, amikor először a kanadai-örmény lobby hatására Kanada, majd később a brit Andair nevű repüléstechnikai vállalat is felfüggesztette a drón alkatrészek törökországi exportját. A függő helyzetből természetesen Ankara az, aki minél előbb kiutat akar találni. A török védelmi beszerzési ügynökség hivatalos nyilatkozatai alapján Ankara úgy kívánja elérni a független drón gyártói státuszt, hogy például a jövőben gyártandó TB2-es esetében a külföldi szállítók által gyártott több spektrumú képalkotó és célzó WESCAM rendszerek helyett saját fejlesztésű CAST érzékelőkre cseréli. Mindazonáltal a technológia függetlenedésére előreláthatólag még pár évig várni kell. A török védelmi fejlesztésekért felelős Aselsan államközeli vállalat kiemelte, hogy a legfőbb kihívást a megfelelő humánerőforrás megteremtése mellett a kutatás és a fejlesztés (K+F), a technológia területén új üzleti modellek kidolgozása jelenti.
Ankara jó úton jár, hogy az amerikai, kínai és orosz drónimportőr országok mellett komoly versenytárssá váljon az évtized második felére. Különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a nagy drón importőr hatalmakkal ellentétben Ankara egy olyan új üzleti modellt hozott létre, amely az olcsóbb költségek mellett a kisebb államok számára is lehetőséget nyújt saját hadiképességeik bővítésére. Nem meglepő, hogy a publikusan elérhető adatok alapján a török védelmi ipar bevételei folyamatosan javulnak. Míg 2002-ben a védelmi ipar bevétele 600 millió dollárra volt tehető, addig napjainkra ez az érték meghaladja a 3 milliárd dollárt.
Ankara jelenlegi terve, hogy 2023-ra a török védelmi ipar -azon belül is a repülőgépipari szekció- évi 25 milliárd dollárnyi értékben exportáljon. A bevételek drasztikus növekedésében kiemelkedő szerepe volt a drón transzfereknek, mivel az elmúlt években Kataron és Indonézián kívül, még Ukrajna 69 millió dolláros szerződést írt alá hat Bayraktar TB2 beszerzéséről, addig Tunézia 240 millió dolláros szerződést írt alá hat darab Anka-S harci drónra.
Konklúzió
A 2020. őszén kirobbanó hegyi-karabahi háború több szempontból is mérföldkövet jelentett. Egyrészt a konfliktus felfedte, hogy egyes modern hadieszközök sikeres adaptációja egy megfelelő hadi doktrína mellett létfontosságú lehet egy amúgy konvencionális képességekben azonos állammal szemben. A tanulmány írója szerint, az azeri katonai parancsnokság drón képességek adaptációját tudatos következtetések előzték meg. Egyrészt a 2016-os négynapos háborúból az azeri erők megtapasztalhatták, hogy egy szárazföldi offenzíva során nagyobb emberveszteségek elkerülése nélkül leheletlen lenne a jól beásott örmény állásokat elfoglalni. Az örményeknek kedvező hegyiterep nehezen megközelíthető, mely koncepción túllépve egy új harctér bevonása kritikus tényezőnek mutatkozott.
Az azeri vezetés megfelelően mérte fel az örmény légierő helyzetét és jött rá annak silány állapotára.
A tanulmány szerzője szerint, fontos szempont az is, hogy olyan állam esetében, mint Örményország, akik kisebb számú hadiképességekkel rendelkeznek sok esetben mellőzik a teljes haderő bevetését a legsebezhetőbb állapot elkerülése érdekében. Ennek tudatában Azerbajdzsán részéről a drón egységek adaptálása mesteri húzásnak számított, azonban fontos kihangsúlyozni, hogy a háború során alkalmazott drónhadviselési doktrína operatív részét nem önerőből vezényelte le, hanem feltehetően török személyzet irányította/irányítása alatt történt. Ettől eltekintve azonban a bevetett drón egységek élőképfelvételei és az eszközök által szolgáltatott képi illetve ellenséges célpontokat pozícionált adatsorok -a propaganda háborúban betöltött fontos szerepen túl- megerősítették, hogy a modern hadviselés egyik legfontosabb feltételei lettek egy sikeres megosztott szárazföldi művelet levezényléséhez.
A háború által hordozott másik fontos szempont magára a drón hadiipar új szereplőjére fokuszál. Habár az Ankara által kialakított drónok üzleti modellje valóban képes átalakítani egyes konfliktusok kimenetelét a drón és tüzérségi képességek integrált támadásával, viszont a Hegyi-karabakhi háború magát a drón hadviselés elleni defenzív stratégia koncepcióját is újra definiálta.
Örményország esete kiválóan megmutatja, hogy a hidegháborúból örökölt védelmi rendszerek ma már csekély védelmi lehetőséget jelentenek a modern haditechnológiákkal szemben.
Továbbá az elöregedett képességek fejlesztése és fenntartása messzemenőleg drágábbnak bizonyulnak, mint a törökök által gyártott és piaci áron kínált dróntípusok.
Míg a török TB-2-es drón piaci értéke 5 millió dollárra tehető, addig az örmény hadsereg kötelékében foganatosított légvédelmi rakétarendszerek, mint a Pantsir 14 millió dollárba, vagy a S-400 típus, ami 300 millió dollárba kerülnek. Az örmény példából tanulva mindezek a légvédelmi rendszerek további vásárlása és karbantartása csak a pénzügyi források felesleges pazarlásához vezethet. A modern hadviselés területén, különösen a drónok elleni védekezés új lépcsőfokát a szárazföldi erők jobb rejtőzködő stratégiájának újra értelmezése mellett az elektronikus hadviselési képességek rendszeresítésére kell törekedni. Olyan országok esetében, mint Örményország, ahol a légierő nem számottevő, fontosabb lenne a zavaró illetve a légvédelmi radar és légelhárító képességekbe fektetni. Tehát a Hegyi-karabakhi háború egy apró, de fontos esettanulmány, amely új perspektívából mutatja meg a modern -légi- hadviselés jövőbeli komplexebb jellegét.
Irodalmi jegyzék:
Abrahamyan, Eduard [2017]: Armenia Amends New Military Doctrine in Standoff With Azerbaijan Over Karabakh, Eurasia Daily Monitor Volume: 14 Issue: 127, The James Town Foundation
Azerbaijan to purchase Turkish-manufactured combat drones [2020], Daily Sabah,
Bateman, Robert [2020]: No, Drones Haven’t Made Tanks Obsolete, Foreign Policy,
Bekdil, Burak Edge [2020]: Canadian block on drone parts shows Turkey’s defense industry still not independent, Defense News,
Bekdil, Burak Ege [2019]: Turkish firm to sell drones to Ukraine in $69 million deal, Defense News,
Bekdil, Burak Ege [2020]: Turkey’s TAI sells six Anka-S drones to Tunisia, Defense News
Bensaid, Adam [2020]: A military breakdown of the Azerbaijan-Armenia conflict, TRT World,
Bulos, Nabih - Yam, Marcus [2020]: A new weapon complicates an old war in Nagorno-Karabakh, Los Angeles Times,
Chiragov, Fuad [2020]: Azerbaijan Makes Strategic Advances Along Karabakh’s Northern, Southern Flanks, Eurasia Daily Monitor Volume: 17 Issue: 146,
Davies, Jack [2020]:Unmanned Aerial Systems in Nagorno-Karabakh: A Paradigm Shift in Warfare?, Human Security Center (HSC),
Eckel, Mike [2020]: Drone Wars: In Nagorno-Karabakh, The Future Of Warfare Is Now, Radio Free Europe Radio Liberty,
Efstathiou, Yvonni-Stefania [2019]: Turkish defence exports to 2023: grand ambitions, International Institute for Strategic Studies,
Fahim, Kareem [2020]: Turkey's military campaign beyond its borders is powered by koemade armed drones, Washington Post,
Foy, Henry [2020]: Russia faces peacekeeping challenge in Nagorno-Karabakh, Financial Times
Frantzman, Seth [2020]: Israel revolutionized Azerbaijan’s drone arsenal. Are the weapons working?, The Jerusalem Post,
Haftar, Khalifa [2020]: Libya: GNA forces regain control of strategic Bani Walid town, Aljazeera,
Hamit, Dilara [2020]: Turkish drones real threat to enemies: UK defense chief, Anadolu Agency (AA),
Iddon, Paul [2020]: Turkey’s effective drone campaign over Syria’s Idlib, Ahval News
Kasapoglu, Can [2020]: Five key military takeaways from Azerbaijani-Armenian war, Anadolu Agency (AA)
Kasapoglu, Can [2020]: Turkey Transfers Drone Warfare Capacity to Its Ally Azerbaijan, Eurasia Daily Monitor Volume: 17 Issue: 144, The James Town
Kasapolgu, Can [2020]: Five key military takeaways from Azerbaijani-Armenian war, Anadolu Agency (AA),
Kington, Tom [2021]: The drone defense dilemma: How unmanned aircraft are redrawing battle lines, Defense News,
Kofman, Micheal - Nersisyan Leonid [2020]: The seconds Nagorno-Karabakh war, Two weeks in, War on the Rocks,
Lyall, Jason [2020]: Drones Are Destabilizing Global Politics, Foreign Affairs,
Mejlumyan, Ani [2020]: Karabakh’s critical supply line fights to stay open, Eurasianet,
Mitzer, Stijn - Oliemans, Joost [2021]: Aftermath: Lessons Of The Nagorno-Karabakh War Are Paraded Through The Streets Of Baku, Oryx,
ORUÇ, MERVE ŞEBNEM [2020]: How Turkish defense industry continues boosting its capabilities, Daily Sabah,
Rakesh, Aiswarya [2020]: Turkish Drones in Libya, EW Systems in Syria “Game-Changing”: UK Defense Secretary, Defense World.net,
Roblin, Sebastian [2020]: Rockets, Cluster Munitions And Missiles Rain Down On Armenian And Azerbaijani Civilians, Forbest,
Roblin, Sebastian [2020]: Us About The Nagorno-Karabakh War, Forbest
Shaikh, Shaan-Rambaugh, Wes [2020]: The Air and Missile War in Nagorno-Karabakh: Lessons for the Future of Strike and Defense, Center For Strategic & International Studies (CSIS),
Shiriyev, Zaur [2016]: Azerbaijan’s War of Attrition: A New Strategy to Resolve the Karabakh Conflict?, Eurasia Daily Monitor Volume: 13 Issue: 67,
Turkish defense giant ASELSAN boosts production, exports during pandemic, Daily Sabah, 2020,
Urcosta, Ridvan Bari [2020]: Warfare: The Lessons from the Idlib De-Escalation Zone, Air University (AU), European, Middle Eastern, & African Affairs, Fall 2020
Urcosta, Ridvan Bari [2020]:Drones in the Nagorno-Karabakh, Small Wars Jurnal,
Uzi, Robin [2020]: The Second Nagorno-Karabakh War: A Milestone in Military Affairs, The Begin-Sadat Center for Strategic Studies Bar-Ilan University, Mideast Security and Policy Studies No.184
Zorlu, Faruk [2020]: Turkey’s drone use puts forward new military doctrine, Anadolu Agency (AA)
Zurutuza, Karlos, [2020]: Azerbaijan-Armenia conflict: Israeli 'kamikaze' drones wreak havoc on Karabakh, Middle East Eye,
